a true story about me :$:)

Még sose futottam fiú után.Pláne nem egy szál papucsban,este fél nyolckor a vonatmegállóhoz.Nem futottam,rohantam.Imádkoztam magamban,nehogy jöjjön az a vonat.Hogy ott üljön Ő még a megállóban.Nem úgy kellett volna elköszönöm az előbb.Csak egy átlagos baráti öleléssel.Nem!A sarkon elváltunk,hazajöttem, és felvillant az agyamban,hogy ez az utolsó lehetőség,hogy megszerezzem ezt a fiút.Egy hatalmas adrenalin löket,és két másodperc múlva már az előszobámban voltam,felkaptam a vékony kis fekete kabátom és rohantam is a vonatmegállóba,egy szó nélkül.Nem álltam meg,csak rohantam,és rohantam.Csodálkoztam is,hogy bírom.Szerintem a szerelem hajtott.Azok akik láttak az utcán,valószínű totálisan hülyének néztek.De ez ekkor nem érdekelt.Végre kiértem a vonatmegállóba. Az egyik fedett részen két fiú ült,és egy lány.Sötét volt,próbáltam volna felfedezni közülük szerelmem arcát,de egyik se volt Ő.Ők is megbámultak.Vajon mit akarhat ez a lány, így, egy szál papucsban? Valószínű teljesen hülyének néztek.Megláttam a másik oldalon egy fedett padot.Ott ült rajta valaki.Távol volt és sötét,nem láttam az arcát.Úgy voltam vele,ma már totálisan beégettem magam,még egy ember nem néz normálisnak,nem számít.Elindultam,és igen,Ő volt.Levette a sapkáját, a haja teljesen összekócolódott,égnek állt.Először fel se ismertem.De aztán belenéztem azokba a szemekbe,és rögtön tudtam,hogy ő az.Csak neki vannak ilyen leírhatatlan szemei.Leültem mellé.Valószínű ő se számított rám.Kapkodtam levegő után,ám közbe mégis elmondtam amit akartam.

-Nem akarom,hogy visszajöjjön és elvegyen tőlem...

-És ezért rohantál ide ki?-kérdezte

-Ezért.
Kis idő után megkérdezte:

-Nem fázol?

-De.

Elég rendesen kimelegedtem a nagy futásban,ám amikor leültem,elkezdtem fázni. Végül is csak egy vékony kis kabát volt rajtam. Erre megtörtént az,amire már oly régóta vágytam.Átölelt.De nem úgy,mint eddig. Nem úgy,mint egy barátot.Belém karolt.Mind két kezével szorosan magához húzott.Így tartott a karjaiban,jó hosszú ideig,de nekem szinte csak másodperceknek tűntek.

-Még mindig fázol?-kérdezte egy kis idő múlva

-Már nem annyira-engedett a szorításból,de még mindig ölelt,én meg ráhajtottam a fejem a mellkasára.

Az a pillanat volt életem egyik leggyönyörűbb pillanata.Ahogy hallottam a szívdobogását.Lehet,hogy a hajam csapzott volt,egy nagyon régi,lila papucs volt a lábamon,de nem az számított.Hanem az,hogy ott vagyok vele,a karjaiban tart.Lehunytam a szemem,és úgy hallgattam ezt a csodálatos dallamot.Éreztem mesés illatát...Ilyenben még sosem volt részem.Azt kívántam,bárcsak ez a pillanat sose szűnne meg.Bárcsak örökre tartana...

-Szeretsz?-csúszott ki a kérdés a számon.

-Szeretlek.-válaszolta.A szívem elkezdett ezerrel zakatolni.

-És hogy?

-Még azt én se tudom igazán- igen... ott van az a másik lány.Akivel küzdők már egy ideje.Aki bezavart a képbe.Aki miatt éjszakákat sírtam át.

De velem ült egy padon,én voltam a karjaiban,én hallgattam a szívdobogását.És most csak ez számított.Nem kérdeztem többet,csak újra behunytam a szemem.