A lány maga se tudta mi történik vele,fogta magát,felöltözött jó meleg ruhában,bedugta a telefonjába a fülhallgatót,feltekerte a hangerőt és elment sétálni.Nem nagyon jellemző,hogy egyedül sétálgat,ezért is lepte meg saját magát.De csak ment,csak ment,céltalanul.Nem figyelt semmire,csak a zenére.Muszáj volt kicsit elhagynia a gondolatait.Az utóbbi időben nem tudott velük kettesben maradni.Mindig olyan kuszák,és bonyolultak... és kiismerhetetlenek.Csak ment,amerre a lábai vitték.A Duna-partra.Nem is értette,miért ide.Itt annyi emlék van.Annyi fájdalmas,szívszorító emlék.Kiért a stégre.Arra a bizonyos stégre,amin annyit ültek ők,ketten,együtt.Ám most csak ő volt,egyedül.Elkezdett szállingózni a hó.Felsétált a stégre,már tényleg,csak centik választották el a stég szélétől,oly közel volt már hozzá a folyó.Ekkor felhangzott a telefonjában COD-Emlékezz rám című száma.Hevesen elkezdett verni a szíve,a torka elszorult, a teste elkezdett remegni.Érezte,ahogy a könnyek próbálnak kiszabadulni a szeméből."Emlékezz mennyire szerettél.." hangzott a szöveg.Már nem tudott parancsolni magának,így hát kitárta karjait,lehunyta a szemeit,arcát az ég felé fordítottam,érezte,ahogy a hópelyheket az arcába fújja a szél,ahogy egy könnycsepp végigcsordul az arcán.Abban a pillanatban boldognak érezte magát,mert az emlék átjárta egész testét.Ahogy ülnek ketten ezen a stégen,lábaikat a víz fölé lógatják,egymásba karolnak,csókolóznak,nevetnek... a lány halványan elmosolyodott,majd a következő pillanatban leugrott a stégről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése