A szerelem olyan mint egy rózsa.Kezdetekben csak a szirmait látjuk,illatától a föld felett lebegünk.Eközben a rózsa tövisei észrevétlenül és fájdalommentesen belehatolnak a szívünkbe.Csak akkor eszmélünk rá,hogy ott vannak,amikor már a virágszirmok lehullottak a földre,amikor már a szerelem ködfátyla nem borítja szemünk.Ott állunk,egyedül,megtörve,tüskékkel a szívünkben.Valaki úgy gondolja,hogy nem szükséges kihúznia.Ott kell maradnia azoknak a tüskéknek örökre.De az csak szenvedni fog,amíg él.Valaki gyorsan kirántja.Iszonyúan fáj,éget,vérzik,de legalább hamar túlesett rajta és a seb is begyógyul.Valaki szépen,fokozatosan húzza ki a tüskét.Mások csak sajnálják ebben az időben,mazochistának titulálják,pedig ez a legjobb mód.Lehet,hogy mikor húzol egyet rajta éget a fájdalomtól,de ha minden nap haladsz egy kicsit,a seb fokozatosan gyógyul és a tüske lassan magától kihullik,talán észre sem veszed,hogy mikor.
[saját]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése