Már kezdtem azt hinni, hogy a szőke hercegek, a fehér lovak és az igaz szerelem csak kitaláció. Olyan mese, mint amivel az anyukák hitegetik kislányaikat, olyan mese, mint a télapó, vagy a húsvéti nyuszi. Lassan elvesztettem minden hitemet a mesékben és a szerelemben, de akkor jött valaki. Nem igazán volt szőke, nem igazán volt fehér lova, igen, ebben a történet hibádzik. Jött valaki, aki az életénél is jobban szeret, öt percenként bókol, és tökéletesnek tart. De én messziről sem vagyok tökéletes. Én neki vagyok tökéletes. Az egész lénye megfogott a hercegemnek. Azok az aranybarna szemek, az édes mosoly, az a kisfiús fej, amivel reggel felkel és az a tekintet amivel rám néz... sugárzik belőle mennyire szeret. Talán ez az, amiatt visszanyertem a hitemet a mesékben, bár a hercegek nem szőkék és már a lovak is kimentek a divatból, az "igaz szerelem" része a történetnek előbb-utóbb valóra válik.
[saját]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése