A lány feküdt az ágyon, csak nézett maga elé, a sötétségbe. Komolyan azt tette? Komolyan egy olyan embert ölelt át és csókolt meg, aki egyáltalán nem lett volna szabad? Marcangolta saját magát, amikor halkan kinyilt az ajtó. A fiú volt az. Látta, hogy a lány még fent van így hát egy szó nélkül becsukta az ajtót, és bebújt a lány mellé, a takaró alá. Átkarolta, hozzábujt. Teste minden négyzetcentiméterén érezni akarta a lány bőrének érintését. A lány magához húzta a kezét, megpuszilta, majd melléhez, a dobogó szívéhez tette. A fiú elmosolyodott, és egy csókot lehelt a lány nyakára. Nem szóltak egymáshoz semmit, csak hallgattak. Így telt el pár perc, mire a lány megfordul, így már szemben feküdt a fiúval. Csak nézték egymást, majd a lány megszólalt:
- Ez nem lenne szabad.
- Tudom, de nem tudok magamnak parancsolni. Képtelen vagyok rá. -mondta a fiú és egy gyengéd csókolt lehelt a lány ajkára.
- Félek... félek, hogy mi lesz ebből, félek, hogy az emberek hogy fognak rám tekinteni, félek a holnaptól...
- Ne rágódj ezen. Egyelőre ne. Most csak éllj annak, hogy itt vagy velem. Ne gyötörjenek a holnap kételyei.
- Nehéz...
- Tudom.
- Megéri?
- Számomra biztosan. Te vagy az életemben az első olyan lány, akiért megéri.
[saját]
- Ez nem lenne szabad.
- Tudom, de nem tudok magamnak parancsolni. Képtelen vagyok rá. -mondta a fiú és egy gyengéd csókolt lehelt a lány ajkára.
- Félek... félek, hogy mi lesz ebből, félek, hogy az emberek hogy fognak rám tekinteni, félek a holnaptól...
- Ne rágódj ezen. Egyelőre ne. Most csak éllj annak, hogy itt vagy velem. Ne gyötörjenek a holnap kételyei.
- Nehéz...
- Tudom.
- Megéri?
- Számomra biztosan. Te vagy az életemben az első olyan lány, akiért megéri.
[saját]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése